2015. december 2., szerda

HOLLY SMALE - A LÁNY, AKI MINDIG MINDENT FÉLREÉRTETT (GEEK GIRL #2.)



Fülszöveg:
Harriet Manners sok mindent tud.
* Az embernek általában 70 000 gondolat fordul meg a fejében naponta.
* A pillangónak négyezer izma van.
* Egy átlagos ember egy tonna ételt fogyaszt el egy év leforgása alatt.
* Strébernek lenni + modellnek = a cuccaidon újabb és újabb graffitik jelennek meg.
A fiúkról viszont egyértelmű, hogy semmit nem tud. Pedig fergeteges tokiói modellútja alatt minden eddig összegyűjtött tudását becserélné, ha csak halványan sejthetné, mit is kezdjen egy bizonyos sráccal…


Anno, amikor végeztem a könyv első részével picit csalódott lettem, ugyanis nagy elvárásaim voltak a könyvvel szemben, bár azt nem tudom, hogy mire fel. Tény, hogy sokan dicsérték a Geek Girl első részét molyon és goodreadsen is, de úgy gondolom, hogy ennek nem kéne befolyásoló tényezőnek lennie egy könyv olvasásakor. Mégis ez történt, amit utólag nagyon bánok. Egy időre hanyagoltam is a sorozatot, és hirtelen arra figyeltem fel, hogy már a harmadik része jelent meg magyarul. Megint elkezdtem várni, hogy a kezeim közé kaparinthassam a könyvet, és újra elmerüljek Harriet életében, a modellek világában, és persze, hogy újra találkozhassak Nickkel.
Harriet Manners

Rögtön az elején - mint derült égből villámcsapás - kiderül, hogy Nick és Harriet szakítottak. Nem értettem, hogy mikor, miért és hogyan történt mindez, és Harriet se segített közelebb kerülni a megoldáshoz. Viszont hozta a szokásos szerencsétlen, szenvedős formáját, amit már megszokhattunk tőle.

Rengeteget nevettem Harriet szerencsétlenkedésein már a könyv elejétől kezdődően. Csak ő képes aranyra festett fejjel elmenni záróvizsgázni, és modellkedés közben a magára ragasztott post-it cetlikről tanulni. Vagy úgy hozzáérni a poliphoz, hogy a rajta lévő ruhát, amelyből összesen egy darab készült, teljesen tönkretegye azzal, hogy tiszta tinta lesz a poliptól. Ezek a részek mindent vittek, és teljesen levettek a lábamról. Előfordult nem egyszer, hogy könnyeztem a nevetéstől.



A szereplőket – egy kivételével – nagyon megkedveltem, bár volt, akit már eddig is imádtam.

Yuka Itot pont a jégkirálynős viselkedése miatt szeretem, feldobja az unalmas pillanatokat, és a jelenlétében garantált a nevetés… vagy inkább a sírás? 


Toby és Nat még mindig jó barátai Harrietnek, de ebben a kötetben úgy éreztem, hogy picit háttérbe szorultak.  Több teret adtak Harrietnek, hogy önmagára találjon, és elgondolkodhasson az élet nagy dolgairól. Nat ugye Franciaországban töltötte a nyarat, Toby pedig… ő sem volt elérhető távolságban, amikor Harrietnek szüksége lett volna a barátaira. Persze a végén kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a cím jelentésének igazságtartalmára is hamar fény derül.

Wilbur sem tűnik fel annyit, mint az első részben, mégis jelentős szerepe van, és örülök, hogy ott volt, és segített Harrieten, amikor a lánynak arra volt szüksége. Nélküle valószínűleg még jobban összeomlott volna, és hatalmas katasztrófa lett volna a vége.
A könyvben új helyszínre repül Harriet, méghozzá Japánba, és ennek a szálnak köszönhetően új szereplők is színre lépnek. Először Bunty, aki a lány mostoha anyjának, Anabellnek az édesanyja, és aki lánya kérésére elkíséri, egyengeti Harriet Japánba vezető útját. A nagyi egy igazi bohókás, fiatalos lelkületű asszony, egyáltalán nem könnyíti meg unokája dolgát, és csak a könyv végén siet a segítségére.

Poppy
A másik két új szereplővel már a Japánba érkezés után ismerkedünk meg. Rin és Poppy két modell, velük költözött össze az országban tartózkodása idejére Harriet. Poppy tipikus modell lány, akit az elején még kedveltem is, aztán megváltozott a véleményem róla. Rin pedig nagyon cuki volt, ahogy próbált angolul beszélni, és barátkozni Harry-channal (bizony, nem sikerül rendesen kiejtenie a szavakat). Remélem a többi részben is lesz még szerepe.

Direkt a végére hagytam a kedvenc szereplőimet: Harriet szülei és Nick.

A szülők is hozták a szokásos formájukat, lazán kezelték a problémákat, és végig azt tartották szem előtt, hogy a lányuknak jó legyen. Harriet ezt is félreértette, és úgy gondolta, hogy már nincs helye a lakásban most, hogy jön a kisbaba, ezért egy picit el is távolodott tőlük. Mégis volt pár nagyon vicces közös jelenetük.

Nick Hidaka
Egy idő után a legnagyobb kedvencem Oroszlánfiú, azaz Nick is megjelent a könyvben. Kihozta Harrietből a maximumot, és tett róla, hogy ne égesse le magát totálisan a lány. Azt még mindig sajnálom, hogy nem tudunk meg valami hű, de sokat a srácról, azon kívül, hogy vicces, modell, és szívdöglesztő. Minden egyes alkalommal, amikor megjelent lassabban olvastam, hogy tovább tartson az élmény.

A helyszínváltozás is nagyon jót tett a könyvnek, pont arra volt szüksége Harrietnek, hogy kiszakadjon a megszokott környezetéből, és új dolgokat láson, tapasztaljon meg. Japán tökéletesen megfelelt ennek a célnak. Az írónő nagyon szépen leírta, hogy mikor, hol és milyen helyen dolgozik éppen Harriet. Nem volt gondom azzal, hogy magam elé képzeljem a fotózások helyszíneit, a ruhákat, és a tájat.

Értékelés: 4,5*

Ugyan nem lett kedvencem a könyv, mégis tökéletes kikapcsolódást nyújtott. Nem egy átlagos ifjúsági könyvről van szó. A szereplők viccesek, érdekesek és egyediek a történettel együtt. A Geek Girl bárki számára tökéletes lehet, aki szereti az olyan szórakoztató regényeket, amik fiatalokról szólnak, és nincs nagyobb mondanivalójuk, csupán annyi a céljuk, hogy egy kicsit kiszakítsanak minket a mindennapi élet problémáiból.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

designed by Charming Templates